Sevilla

„Az embernek nem elég, hogy Krisztus megváltotta, hanem az embernek az a feladata, hogy az élővilágot is megváltsa. Megváltsa azzal az eggyel, amit Krisztus rá fordított, amikor megváltotta a bűneitől. Vajon az eredendő bűn nem egy szörnyű mutáció-e? Egy ugyanolyan mutáció, mint aminek a következtében a fák többé nem tudnak menni: Mert hátha valaha a fák menni tudtak?! És fapásztorok éltek a földön! És valamilyen szörnyű mutáció, kataklizma következtében egy olyan iszonyatos jajgatás, amelyik évezredek óta hangzik – csak nincs már fülünk hozzá, hogy a fák szenvedéseit megértsük – ez jelzi, hogy nem tudnak odábbmenni. És ezért egy függőleges kommunikációba kényszrítve dalolnak lefelé és fölfelé egyszerre. Így adnak példát nekünk arra, hogy képesek legyünk egy háromezer éves kultúra alapgondolatait megérteni.”

Makovecz Imre a sevillai Magyar Pavilonról

A magyartölgy mítoszai

Kiss Ferenc zenéje a sevillai Magyar Pavilonba készült. A pavilonnak előre meghatározott programja van, a zene tehát programzene. Azonban nem a XIX. sz.-i értelemben tekinthetjük programzenének, hanem attól eltérő, valóságos tér- és időbeli dráma alkotóelemeként kell hallgatnunk.
Mivel a lemez csak zenét közvetít, s nem tudja megidézni sem a helyszínt, sem a mozgást, le kell írnunk a pavilon dramaturgiáját.
Az épület egy észak-déli tengelybe épített belül üres domb, amelyet hét torony tör át. A tornyokat két oldalról belül falak határolják. A falak, ill. a tornyok két teremre, egy nyugati és egy keleti teremre osztják az épületet. A tornyok alatt és a falak között „van” Magyarország. A nyugati terem Magyarország nyugati képe - ahogy a nyugat lát minket és amilyen képet mi magunkról a nyugatnak adunk; a keleti ugyanígy.
Belépünk az épületbe, elindulunk a tornyok alatt és a falak között. Itt haladásunk tempójának megfelelően hangmontázs szól a falakból: sírás, ének, gyermek- és kamaszhangok, állatok, utcai zajok stb. Egy íves lépcsőn megérkezünk a nyugati terembe, ahol a felső és az alsó világot üvegfödém választja el, azon járunk. E tér középpontjában egy tölgyfa áll, melynek nem csak az ágas, égi felét látjuk, hanem a gyökerét is. A zene papnők által vezényelt táncával ég és föld, tudatos és nem tudatos világunk egybekapcsolásáról szól. A fény fent és lent lüktetve követi a zene mozgását.
Adott jelre a tornyok alatti ajtók megnyílnak, s átmegyünk a keleti terembe. A zene megáll és elindul egy film Magyarország XX. sz.-i történelméről.
A film utáni recitálás az időről zárja le a programot.

Makovecz Imre